Alapítványunk 2009. végén jött létre (2010. elején kapott jogerős nyilvántartásba vételt), elsősorban a mátészalkai, de a környékbeli állatvédőket is magába tömörítve. Működését egy 3 tagú Kuratórium irányítja, ellenőrzését pedig a Felügyelő Bizottság végzi. Az Állatotthont folyamatosan igyekszünk bővíteni, anyagi lehetőségeinktől függően, ettől függetlenül folyamatosan mentjük az utcán kóborló vagy a sintértelepen raboskodó kutyákat.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány célja a gazdátlan, vagy sintértelepekről kimentett vagy gazdáik által bántalmazott, megkínzott állatok védelmezése, befogadása, egészségügyi ellátása, ivartalanítása, azonosítóval való ellátása és megfelelő gazdához juttatása. Kiemelt célja az önkormányzati ebrendészeti feladatok ellátása, hogy a helyi és a környező sintértelepek felszámolásra kerüljenek. Célja továbbá az állatokkal való méltó bánásmód elterjesztése és fontosságának tudatosítása a társadalom minél szélesebb körében, az egymást követő nemzedékekben. Mindezek érdekében az állatmentő tevénykenységen kívül többek között óvodai, alap- és középfokú iskolai oktatási programok kidolgozása; a felnövő nemzedékek környezetvédelemre, természetvédelemre és állatvédelemre való tudatos nevelése; jótékonysági akciók, rendezvények szervezése; kiadványok, tájékoztató füzetek megjelentetése; kapcsolatok kiépítése és együttműködés a bűnüldöző szervekkel szintén szerves részét képezik az Alapítvány céljainak.
Kutyusaink mindennapjai képekben:
|